Messziről olyan volt, mintha a kosárban érett szilva várná, hogy lekvárt főzzünk belőle.
Közelebbről már jól látszik, hogy ez nem szilva, hanem a diószüretünk eredménye.
Micsoda szerencse, hogy rajtamaradt a dión a ruhája, így nem kellett külön összeszednem a fonalfestésre szánt diókopáncsokat.
A fotón a két motring fonal közül az egyiket nem “piszkáltam” csak a diókopáncsos festőlébe került, a másikat viszont vasgálicos lében még utólag kicsit megáztattam.
Gyönyörű színe lett mind a kettőnek.
