KatBo Réka

Tűnemezelt szívek Bálint napra

Katica volt a fő segítőm vasárnap délután.
Tűnemezelt technikával készítettünk egy Bálint napi dekorációt. Én továbbra is tartom magam ahhoz a tételemhez, hogyha a hazai hagyományok szerint ezen a napon a madarak párt választanak maguknak, akkor egy kis plusz szerelmetes hangulat igazán nem árthat nekünk sem. 
Lapos formát tűnemezelni igazán gyerekjáték, ezért is kértem meg Katicát, hogy készítse el Ő a szíveket. Nem kell hozzá más, mint egy szivacslap, egy nemezelőtű és egy süteménykiszúró forma.
Jelen esetben mi több, különböző méretű formát választottunk. Abszolút Katira bíztam a munka megtervezését, és kivitelezését is. 
(Néhány szívet azért én is készítettem, de szigorúan tartottam magam Kati elképzeléseihez.)

Ilyen lett 🙂

Néhány perc alatt készen van, nem igényel túl nagy szaktudást, nincs nagy anyagigénye, természetes anyagból készül, gyerekekkel jó móka elkészíteni, bár felhívom a figyelmet arra, hogy a nemezelőtű szúr, méghozzá csúnyán szúr, mert visszafelé álló apró karmok vannak rajta, amitől fájdalmasabb, mint egy sima varrótű okozta apró baleset. ( saját tapasztalat) Tehát nagyon apró gyerekek kezébe nem való ez a szerszám. Gondos odafigyelést igényel, de megéri!!!

Ha tetszett a bejegyzésem, és hasznosnak találtad, kérlek oszd meg az ismerőseid között, hagy jusson el minél több emberhez. 🙂

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!