KatBo Réka

Szádfán való szalagszövés

A szádfa egy nagyon egyszerű szövőeszköz. Tulajdonképpen egy kézi nyüst, ami fel – le mozgatás hatására szétnyitja a fonalakat, más szóval szádnyílást eredményez.

antik nomád szádfa

Szádfán leginkább szalagot szőnek, erről fog szólni ez a bejegyzés.

Szádfával való szövés nagyon egyszerű, viszonylag haladós, gyors sikerélményt eredményez, valamint a szövés élményét is átélhetjük általa.

Szalagszövés közben a felvetőszálakat mindvégig feszesen kell tartani. A fonalak egyik vége egy fix ponthoz van kötve, pl. kilincshez, a másik vége pedig a derekunkhoz. Nincs szükség keretre.

fotó: internet

Szövés közben a folyamatos feszítésen kívül már csak egy dologra kell figyelni, a vetülékfonal egyenletes húzására, ami a szép szélek kialakulásához szükséges.

Magát a szövést a minta tervezésével, kottázásával kezdjük. A mintán menetközben már nem tudunk változtatni, ezért érdemes az elején jól átgondolni, hogy milyen mintát is szeretnék majd viszontlátni a szalagunkon.

Két sort kell megtervezni, amit felmásolunk majd  szövéskottának.

Kiszámoljuk az anyagszükségletet, egy színből hány szálra van szükségünk, majd minden színből levágjuk a megszőni kívánt öv hosszát, amire számoljunk némi ráhagyást, hiszen szövés közben zsugorodni fog a hossza, a két végén az összecsomózás is felvesz némi fonalat. (kb. másfélszer hosszabb fonallal számoljunk, mint a kész szalag majdani mérete. )
Kotta szerint befűzzük a felvetőszálakat szép sorjában a lyukakba és a résekbe. Ha nem vetjük fel teljes egészében a szádfát, akkor mindig a szádfa közepéről számoljuk le a mintát. 
A felvetett szálak tőlünk távolabbi végét kössük ki egy kilincshez, a közelebbit pedig magunkhoz.
A vetülékfonalat kis vetélőre tekerjük, és el is kezdhetjük a szövést.

Ez egy nagyon jó videó a szalagszövésről.
A “szedett mintával” eleinte ne foglalkozzatok, de a szövési mozdulatot nagyon jó el lehet lesni ebből a videóból.

Mindenkinek nagyon jó szalagszövést kívánok. 🙂

Ha tetszett a bejegyzésem, és hasznosnak találtad, kérlek oszd meg az ismerőseid között, hagy jusson el minél több emberhez. 🙂

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!